Korábbi bejegyzésemben idéztem Robert Stolorow gondolatát, amiben azt is felveti, előfordulhat, hogy valaki olyan mély gyászt él át, ami soha nem ér véget. Lehetséges-e hát a gyászból való gyógyulás? Mi értelme akkor egyáltalán a gyászfeldolgozásnak?
Arról is írtam már, hogy a munkám során alázatra int veszteségeink egyedisége és sokfélesége. Benyomásaim lehetnek arról, hogy a másik mit él át, milyen mély fájdalmat tapasztal meg, biztos azonban soha nem lehetek abban, hogy pontosan értem őt. Csak törekedni tudok arra, hogy jelen legyek vele, és rá figyeljek, a saját előzetes koncepcióimat, elvárásaimat pedig háttérbe tudjam szorítani, ha szükséges. Egyetértek Stolorow-val abban, hogy biztosan van olyan fájdalom, ami akár a sírig is elkísérhet minket, és egyáltalán nem gondolom, hogy ha valaki évek múltán is nehéz érzésekkel gondol egy veszteségére, az csak annak a jele lehet, hogy valamit rosszul csinált. A gyász természetes tapasztalatunk, és bár az idő önmagában nem gyógyítja, gyakran türelemre tanít.
Mindezekkel együtt hiszek a gyászmunka fontosságában, és azt gondolom, hogy egy súlyos veszteség után is van okunk reménykedni. Fontosak a reális elvárások, mielőtt belevágnánk a Gyászfeldolgozás Módszer elsajátításába egy szakember segítségével: két hónap alatt nyilvánvalóan nem fog megszűnni minden fájdalmunk, és szerencsére nem kell elfelejtenünk, sem megtagadnunk az elveszített kapcsolatról őrzött szép emlékeinket ahhoz, hogy a gyászfeldolgozásban előbbre lépjünk.
Mégis sok fontos dolog történhet két hónap alatt: megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül a fájdalmunkkal. Felismerhetjük „befejezetlen ügyeinket”: mindazt, amit utólag szeretnénk máshogy, jobban csinálni, mint ahogyan a veszteségünk előtt alakult. Ez segíthet abban is, felismerjük a gyász során átélt különböző érzéseinket, és a folyamatban megtanulhatjuk, ezekkel hogyan dolgozhatunk. Felismerhetjük mindazokat a megküzdésinket, amelyeket a gyász nehéz érzéseinek elfedésére használtunk. Megérthetjük, hogy korábbi veszteségeink hogyan befolyásolják az újabbak után átélt gyászunkat. Eszközt kaphatunk az érzelmeinkkel, gyászunkkal való további munkához, ami minden veszteségünk kapcsán segítségünkre lehet.
Egy súlyos veszteség után ez a munka sok időt, erőfeszítést és áldozatot igényel, és talán nem múlik el minden fájdalmunk. Mégis felszabadító lehet átélni, hogy egyre könnyebbé válik az érzelmeinkhez való kapcsolódás, ellenállóbbá válunk a veszteségekkel szemben, így őszintébben, szabadabban kezdhetünk élni és kapcsolódni másokhoz.
댓글