„Úgy vélem, a normalitás koncepciója a gyásszal kapcsolatban elhibázott. Minél mélyebb a szeretet, annál nagyobb a gyász, és az is lehet, hogy soha nem ér véget. Szerintem vannak olyan esetek, amikor valaki magával viszi a gyászát a sírba. Tudom, hogy néhányan írtak már a gyász szakaszairól. Az én véleményem szerint ez butaság, (…) mert azt sugallja, hogy létezik egyfajta univerzális menetrend a gyász folyamatában, és nem veszi figyelembe az elveszített szeretetkapcsolat természetét. Tehát nagyon sokfajta gyászt megtapasztalhatunk az elveszített kapcsolat természetétől függően. Amikor egy szeretett személy meghal, ez önmagában nem magyarázza meg, hogy miért kellene patologizálnunk a gyászt. Ha patologizálnánk a gyászt, akkor patologizálnánk a szeretetet is.”
A fenti idézet részlet egy Robert Stolorow pszichoanalitikussal készült interjúból (Why You Should Never Tell Someone Who’s Grieveing To „Move On”, megjelent a Thrive Global online felületén), a fordítás dr. Sarungi Emőke és Harkai Viktória munkája. A teljes interjú magyar fordítása a Kharón Thanatológiai Szemle 2019. évi 2. lapszámában jelent meg. Az idézet sok fontos témát felvet a gyásszal kapcsolatban, például a gyász szakaszainak koncepcióját, a gyász és patológia, azaz különböző pszichés zavarok elkülönítésének lehetőségeit, és azt a kérdést is, hogy létezik-e a gyászból gyógyulás, hogyan gondolkodhatunk a gyászmunkáról, mi lehet a gyászmunka célja. A következő posztjaimban ezeket a témákat fogom érinteni.
Comments